2024 júliusában először, az Esély és Elfogadás Alapítvány jóvoltából megvalósulhatott egy nagy álmom. Szerettem volna élményeket nyújtani olyan súlyosan-halmozottan fogyatékos fiatalok számára, akiknek a nyár ingerszegényebb, akik sokszor a négy fal között töltik a nyári napokat, míg tipikusan fejlődő társaik nyaralni, táborozni, játszóterezni járnak. Szerettem, szerettünk volna az általunk ismert kis, maroknyi fiatalnak is hasonló élményeket szerezni, hiszen azontúl, hogy ilyen-olyan okokból máshogy fejlődtek eddig, ugyanúgy 10-12 évesek, mint bárki más, akinek igénye van az élményekre.  

Emellett szem előtt tartottuk azt a célunkat is, hogy a súlyosan-halmozottan sérült fiatalok családja, pont a sok – fogyatékosságból eredő – kacifántosság, kihívás miatt igen szűk lehetőségek között válogathat (ha egyáltalán) a nyári szünet ideje alatt, ami igen nagy kihívást jelent a szülők, családok számára, hogy “hova is tegyem a gyereket ennyi hétre”. Egy hétre sikerült pár óra szabadságot, gondtalanságot biztosítani nekik, mert tudták, hogy gyermekeik jó kezekben vannak. Köszönet kollégáimnak, Andinak és Zsaninak, illetve nagyszerű önkéntesünknek, Melindának is. Az már csak a hab a tortán, hogy ezt a hetet, hála a SziluArt Műhelynek és a gyáli Arany János Közösségi Háznak, ingyenesen tudtuk megvalósítani. Nehezen tudom szavakba önteni, hogy ez a lehetőség a családok számára mit jelentett, a hálát, örömet, amit mutattak, amikor ezt a hírt meghallották. 

A tábor számomra elérte a célját. A szülők, családok visszajelzései, a fiatalok vidámsága a sok nehézséget mind elfeledtették. Mert nehéz volt ez az egy hét a maga nemében. A sok különböző kihívás, a visszalassulás, a fiatalokhoz való alkalmazkodás nem volt egyszerű, hiszen ahogy mi is, úgy ők is mind külön egyéniségek, amit színesít a sok-sok diagnózis, amivel ők élnek. Volt itt minden, ami egy élménytáborban amúgy is megtalálható – csak az egyéni igényekhez igazítva. 

Festettünk falat, hogy megörökítsük ezt az egy hetet. Közösen tornáztattuk át minden reggel önmagunkat, hogy felébredjünk a napra. Meglátogatott minket Berta és Emily, csodás élményeket adva. Ebéd utáni pihenés Bogyó és Babóca, Babar, és társai segítségével. Labdacsata, amely végül döntetlennel zárult. Utolsó nap egy óriási medencézés. A pihenő szobát bárki bármikor igénybe vehette, amit a hét előrehaladtával sokszor teltházként zártunk le 🙂

Én szerettem minden percét, ahogy a súlyosan-halmozottan fogyatékos fiatalokkal való munkát is szeretem. Mert ők is csak gyerekek, kicsit több nehézséggel. De ezt a sok nehézséget mindig felülírja az önzetlen odafordulásuk, kommunikációjuk, szeretetük. 

A végén pedig álljon itt a legnagyszerűbb visszajelzés a szülőktől:

“Ugye jöhetünk jövőre is?”